Ajándékok karácsonyra!

Karácsonykor fontos az is, hogy megajándékozzuk egymást, de az ajándékvásárlás valóban sok időnket elveheti.

 

Az ajándékok felkutatása és megrendelése között mindenképp figyeljünk arra, hogy az adventi időszak ne egy hajtépős őrület legyen. Ehhez nagyon jól jöhet az is, hogy csak leülünk egy forró teával és írunk egy listát a tennivalókról, a megvásárolni kívánt ajándékokról.

 

Kapóra jöhetnek azok a zenék, filmek is melyeket minden évben meghallgatunk, megnézünk, de valahogy mégsem unalmasak, hanem inkább megnyugtató érzéssel töltenek el. Persze ezekhez a legtöbb esetben kötődik egy élmény is, de velem sokszor megtörténik olyan is, hogy egy-egy illatról jut eszembe valaki (bár ez a karácsonytól függetlenül is előfordul).

 

Kellenek ezek a dolgok ahhoz, hogy az ember kizökkenjen a rohanós hétköznapokból és ráhangolódjon a közelgő ünnepre, várja azt.

Fogadjátok szeretettel az én karácsonyra hangoldós kis listámat! Olvassátok, hallgassátok hátha találtok közte valami újdonságot, vagy egyszerűen csak megállapíthatjátok hogy hasonló az ízlésünk 🙂

 

Karácsonyi zenék, melyeket akár internetes ajándékvásárlás közben is hallgathatsz:

Wham – Last Christmas: a karácsonyi zenék közül a számomra talán legkedvesebb. Olyan magával ragadó hangulata van ennek a számnak, hogy egész évben csak ülnék a karácsonyfa alatt és vigyorognék. Így december környékén mindig várom, hogy mikor csendül fel először a rádióból és ugyanúgy tudok neki örülni, mint 20-30 évvel ezelőtt. Bizony ez a dalocska 1986-ban jelent meg, az akkor még a Wham zenekarban tevékenykedő George Michael-el az az élen (a zenekart egy iskolatársával alapította még 1981-ben). Azért is nagy kedvencem ez a dal, mert hihetetlenül időt álló, szerintem nem gondolná senki, hogy 30 éve íródott!

Mariah Carey – All I want for Christmas is you. Lendületes, vidám dal, mely mindig mosolyt csak az arcomra. Hallgatom és kedvem lenne kimenni hógolyózni, csak sajnos még nincs hó, úgyhogy maradok a meleg lakásban!

Vannak ám „kötelezően” minden évben megnézendő filmek is:

ilyen például a reszkessetek betörők 1 és 2-ik rész. Az okát, hogy miért nézem meg minden évben igazából már én sem nagyon tudom, de számomra kihagyhatatlan. A kedvenc részem mindkét epizódban amikor a betörők esnek-kelnek a kisfiú által készített csapdákban – amúgy teljesen hihető, hogy egy kisfiú így túljár két felnőtt eszén 🙂

És egy nagyon vicces jelenet a második részből: Jön a téllllaaaaaaaaaa….

Az Igazából szerelem (Love Actually) című filmet csak pár éve fedeztem fel magamnak, pedig tudom hogy jóval régebbi, de valahogy eddig elkerültük egymást. Nagyon tetszik benne, ahogy a több szálon futó életutak a végén mind keresztezik egymást. Parádés a szereposztás is: Hugh Grant, Emma Thompson, Keira Knightley, Colin Firth… A film zenéi pedig eszméletlenül jók! Hallgass csak bele!

 

A kedvencek között van még a Shrek, a Kelekótya karácsony és a Grincs is…

 

Egyéb, karácsonykor nélkülözhetetlen hozzávalók:

  • illatok (szegfűszeg, fahéj, gyömbér, fenyőfa).
  • ételek: melyek nélkül nincsenek ünnepek: halászlé, rántott hal, sült zöldséges pulykamell, hagymalekvár, krumplipüré, székely káposzta (jó sok tejföllel).
  • sütemények: beigli, zserbó, mézeskalács, sajtos rúd.
  • italok: üdítő, forralt bor, forrócsoki, mézes tea.
  • halk zene, szépen feldíszített fenyőfa, család, ajándékok, megterített asztal, meghitt pillanatok!

 

Ezúton kívánom Neked, hogy az ajándékvásárlás is legyen örömteli pillanatokban gazdag, de legfőképpen pedig nyugodt készülődést az év legszebb ünnepéhez!

Ez is érdekelhet:

Valentin napi ajándék és egy kérdés: a Valentin nap tényleg a szerelmesek ünnepe?

Közeledik a Valentin nap, azaz a szerelmesek ünnepe!      Ismerd meg ennek a kedves szokásnak az eredetét és készülj velünk az ünnepre!   A Halloween mellett ez az egyik legmegosztóbb ünnep, jó páran nem is szeretik. Pedig remek alkalom lehet ez a nap arra is,...

Karácsonyra hangolódva – két ajándékvásárlás között

  Ajándékok karácsonyra! Karácsonykor fontos az is, hogy megajándékozzuk egymást, de az ajándékvásárlás valóban sok időnket elveheti.   Az ajándékok felkutatása és megrendelése között mindenképp figyeljünk arra, hogy az adventi időszak ne egy hajtépős őrület...

Sütimix az üvegből – Lekvárból lett Sütifalva!

Lekvárból lett Sütifalva!   Nyári gyümölcs, lekvár, fejfájás... Egy kivételesen forró nyári nap, 6 kg eper és szűnni nem akaró fejfájás... Ezek a dolgok valóban vezethetnek egy kézműves webshop indulásához?   Bármilyen meglepő, de igen, hiszen így indult...

Üvegbe zárt ajándékok – süteményliszt a csomagokban!

Üvegbe zárt ajándékok - süteményliszt a csomagokban!   Alkalom szüli a Sütifalvás csomagokat - egyedi ajándékok minden alkalomra! Először csak keresni fogod az alkalmat arra, hogy Sütifalvás süteményliszteket ajándékozhass, később pedig már Te magad teremtesz...